A jövő nemzedékhez

A Szinva-patak sokak által kedvelt víz, de számomra maga az elérhetetlen elérhető. Hogy miért? Mert határainkon belül igen kevés olyan víz található, ami a pisztráng számára megfelelő élőhelyet biztosít, de ebben a patakban ősidők óta megtalálta életfeltételeit a „vizek arisztokratája”.

A Szinva esetében az sem utolsó szempont, hogy Miskolc belvárosából a legnagyobb csúcsforgalomban is maximum 15 perc utazással – akár busszal is – elérhető a „vad” szakasz. Aki pedig nem miskolci, de megyénk lakója, annak sem kell egy óránál többet utaznia. Ha jobban belegondolunk, így is kivételezett helyzetben vagyunk, hiszen az ország egyéb megyéiben a horgászok zöme egész életében nem találkozhat e csodás sporthalakkal. A zsúfolt iparváros tehát itt van „egy köpésre”, mégis az érintetlen természet közvetlen közelében, és nem kell több száz kilométert utazni, nem kell hetekkel előre tervezni. Csak beugrunk a kocsiba, és már itt is vagyunk. Igaz, sokaknak talán nem nyújt olyan élményt, mint egy nagy horvát, lengyel vagy szlovák víz, de ez itt van, a miénk. Vigyázni, figyelni kell rá, és szeretni kell!

Azért nem olyan kicsike ez a patak!

Vagyunk páran, akik meg is teszünk minden tőlünk telhetőt ezért a gyöngyszemért, hogy a boldog pillanatokért cserébe „Ő” is kapjon tőlünk valamit. Mert ugye – közhely ide vagy oda – azért, hogy kapjunk, adnunk is kell. Építgetni, takarítani, gondozni kell, hogy a halállománynak megfelelő élettere legyen. Sajnos sok ember van, aki pont az ellenkező irányban tevékenykedik: meglehet, nem tudatosan, de szennyezik és (esztétikai szempontból is) rombolják a patakban kialakult élőhelyeket. Ilyenek a turisták, akik a meder mellett kanyargó útról dobják a vízbe szendvics-csomagolásokat, sörösdobozokat, vagy azok, akik egyéb hulladékot – a hűtőszekrénytől a roncsautóig! – hagynak itt, nagy munkát adva ezzel nekünk, mert mi szedjük ki a szemetet a mederből és a partokról. Egy-egy alkalommal akár több konténert megtölt a Szinvából kitakarított szemét!

Sajnos ilyen szemeteket kell összegyűjtenünk a trehány emberek után

Zúgókat a kidőlt fákból a legegyszerűbb építeni. Ezekre akkor van szükség, mikor alacsony a vízállás, mert a zúgó alatt mély gödrök jönnek létre, ahol megbújhatnak a halak!

A vízkezelő egyesület partnerként kezel minket, munkánkat, a partizánakcióként szerveződött takarításról szóló napokat messzemenően támogatja. Továbbá hazánkban egyedülállónak tartható szabályt vezetett be – többek között a Szinván is – 2006. januárjától, miszerint a papírgyári vízkiemelő műtől felfelé betiltotta az élő csalival történő horgászatot, ezzel az igazi, a pisztránghoz méltó nemes horgászmódszerek alkalmazását támogatva.

A felszerelés

Az egyik nyerő műlégy, ami a pisztrángok fő táplálékát, a bolharákot (Gammarus) imitálja

Ha benézünk a kövek alá, találhatunk ott tegzeseket, bolharákokat, egyéb lárvákat, férgeket

Egy ilyen gödör sok halnak ad otthont, de ide már kell némi furfang

E szabályt azonban be is kell tartatni. Sajnos sokan vannak az úgynevezett „húshorgászok” táborában, akik kíméletlen módszereikkel a pisztrángállomány létét veszélyeztetik. Nem fogják fel sajnos, hogy minden kifogott hallal kevesebb marad holnapra. Nem azt mondom, hogy a horgászok ne vigyenek el halat! A horgászat nem elsősorban sport, hanem ősi ösztön, mellyel zsákmányt igyekszünk szerezni magunknak a konyhára. Természetes, hogy a pecások zöme elsősorban azért horgászik, hogy a családi asztalra friss, saját kézzel fogott hal kerüljön. Azonban mindez csak akkor lehetséges, abban az esetben űzhető következmények nélkül, ha csak mértékkel, az írott és íratlan szabályok betartásával horgászunk, különben a halak egyszer csak elfogynak.

No comment!

A természetes szaporulat szerencsére jónak mondható, emellett jelentős mértékű telepítés van évi két alkalommal, de az így behelyezett halakat pár nap alatt „ki lehet irtani”. A buta ember nem tanul, csak a saját pillanatnyi érdekeit tartja szem előtt, később aztán felháborodva mondja, hogy: „Nincs hal a vízben!”. Mindenki találkozhatott már ezekkel az „okos” és nagyszájú emberekkel, akiket ha megkérünk, hogy jöjjenek el egy pataktisztításra, vagy -építésre, éppen nagyon elfoglaltak, éppen akkor nem érnek rá…

„A Földet nem szüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” – hangzik a mondás. Tegyünk meg hát mindent, ami tőlünk telik, hogy ne kelljen szégyenkeznünk majd előttük amiatt, hogy tönkretettük. Maradjon nekik is a kevésből, amink még van, tegyük azt jobbá, szebbé, tisztábbá. Ha csak egy zúgót kijavítunk azért, hogy mélyebb vizet alakítson ki magának a patak, melyben oxigéndús lesz a környezet a halaknak még a legszárazabb nyáron is, ha megtisztítottunk néhány méternyi patakmedret a felelőtlen szemetelők mocskaitól, már tettünk valamit e cél érdekében.

Ezért érdemes eljönni!